Szerző: Ingatlannet
Nyolc éve nem volt ilyen alacsony a lakásépítési kedv Magyarországon, mint 2023-ban. A KSH adatai szerint tavaly 21,5 ezer lakás építését kezdeményezték, ami 39 százalékkal kevesebb az előző évinél. Az átadott új lakások száma öt éve a legkevesebb: 18,6 ezer ingatlant vettek tavaly használatba. Tavaly az utolsó negyedévben kissé szépített a lakásépítések és engedélyeztetések... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Az elmúlt években egész Európában emelkedtek a lakásárak, de Magyarországon kiugró mértékben. 2023 harmadik negyedévére a hazai lakásárak a 2015-ös átlagos értékük 267 százalékára emelkedtek, ami a legnagyobb növekedés Európában. A tartós drágulás nyomán a lakások túlértékeltté váltak. Budapest a 7. legkevésbé megfizethető főváros Európában az átlagbért keresőknek. A példátlan lakáspiaci áremelkedés tavaly megtorpant, a... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Akár 40-50 százalékos díjkedvezményt kaphatunk, ha most kötünk biztosítást a házunkra, lakásunkra és vagyontárgyainkra. Az idén először a biztosítási évfordulón kívül, márciusban is felmondhatjuk költségmentesen a lakásbiztosítási szerződésünket. Helyette a régi vagy egy új biztosítónál újat köthetünk, amely jobban megfelel az igényeinknek. Megnéztük, hogy a biztosítók milyen akciókkal készülnek. A hazai biztosítók akciókkal készülnek... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Idén először a biztosítási évforduló mellett márciusban is felmondhatjuk ingyenesen a lakásbiztosításunkat, a csak az ingóságokra kiterjedő biztosításokat is. A szerződés írásbeli felmondásának április 2-ig kell beérkeznie a biztosítóhoz. Ha a régi szerződéshez kedvezmény is járt, elképzelhető, hogy mégsem lesz költségmentes az átkötés. A biztosítók akciókkal készülnek a márciusi rendkívüli időszakra. A biztosítók február... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Az MNB a KSH-nál nagyobb mértékű árcsökkenést mért a lakáspiacon 2023 harmadik negyedévében. Ennek hatására az éves áremelkedés mindössze 1,5 százalékos volt. Az inflációt is figyelembe, reál értelemben 12 százalékkal mérséklődtek a lakásárak egy év alatt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) országos lakásárindexe alapján 2023 harmadik negyedévében 1,7 százalékkal csökkentek a lakásárak az előző... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Csaknem harmadával kevesebb lakást adtak el 2023 első háromnegyed évében Magyarországon, mint egy évvel korábban. Az új lakások iránt jobban visszaesett a kereslet, mint a használtak iránt. Negyedéves alapon a lakásárak csökkentek, míg az előző évhez képest mindössze 1,5 százalékos volt az áremelkedés, amely az elmúlt tíz év legkisebb árváltozása. Budapesten és a Balatonnál is... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Néhány milliárd forint árbevétel folyhat be balatoni állami üdülők árverezéséből a Nemzeti Vagyonkezelőhöz. Fonyódon egy saját vízparttal rendelkező ingatlant, Siófok Aranypartján egy rosszabb, az Ezüstparton pedig egy jó műszaki állapotú üdülőt hirdettek meg eladásra januárban. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) januárban három balatoni, állami üdülőt hirdetett meg árverésre Fonyódon, valamint a siófoki Aranyparton... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Budapest V. kerületét is megelőzve Tihanyban adták el a legmagasabb átlagos négyzetméteráron a lakóingatlanokat. Az ártoplistára Zsira és Pogány községek is felkerültek. A legdrágább fővárosi utcában a fajlagos ár hatszor nagyobb, mint Nógrád vármegye legdrágább utcájában. A XII. kerületben a legolcsóbb utcában lehetett annyiért lakást venni, mint Baranya legdrágább terén. A lakáspiac eladóinak és... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
A fő keresleti és kínálati mutatók alapján tavaly felére zsugorodott a fővárosi újlakás-piac. A legtöbb lakás a XIII. kerületben készült el, és ott is adták el a legtöbbet. Nagyjából annyi új lakás épülhet idén, mint 2023-ban, az átlagár 1,5 millió forint. Megvan az esélye, hogy 2024-ben elmozduljunk a mélypontról, a gyakori akciók és bevezető árak... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Ha valaki biztosra akar menni az állami napelemes pályázat akár ötmillió forintos támogatásának megszerzésében, akkor sietnie kell hétfőn. Január 15-én 10 órától indul ugyanis a jelentkezők online előregisztrációja, és a kiírás szerint a pénzt érkezési sorrendben kaphatja meg majd maximum 15 160 pályázó. Az előző lakossági napelemes támogatási program első, még 2021 végén indult körében... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Alig mozdultak a lakásárak tavaly a második és a harmadik negyedévben a KSH adatai szerint. Az új lakások ára a második negyedévben még emelkedett, majd itt is behúzták a féket. Mérsékelt érdeklődés és stagnáló árak jellemezték tavaly a második negyedév után a harmadikat is a hazai lakáspiacon – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
2023-ban a korábban sokat dráguló építőanyagok ára jelentősen csökkent, és a beszűkült piacon mestert is könnyebben találhatnak az építkezők, felújítók. További, hasonló áresés az idén már nem várható, de a kedvezményes lakásáfa megmaradt, így az új lakást vásárlók egy darabig még jobb helyzetben lesznek. Az viszont hátrányos, hogy az új CSOK Pluszhoz nem járnak áfavisszaigénylési... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
A magyar-osztrák határ menti Zsirán magasabb volt az eladott lakások átlagos négyzetméterára, mint Budán, jóval meghaladja az egymillió forintot. A Pest megyei Majosházán is millió fölé húzta az átlagot néhány új tranzakció. A legolcsóbban Nógrád vármegyében vehetünk lakást, itt a fajlagos ár ötöde a fővárosinak, de a legtöbbet a panelekért fizethetjük - derül ki az... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Kivárás és csökkenő kereslet jellemezte az év nagy részét az ingatlanpiacon. Az utolsó hónapokban élénkült a forgalom, a csokból jövőre kiszoruló vevők is megjelentek, de nem ők domináltak. A 2024-ben CSOK Pluszt igénylők közül többen már idén előszerződéssel biztosítják be a jövő évi ingatlanvásárlásukat. Hektikus évet zárnak az ingatlanosok, rekordok is dőltek. Az idei... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Megjelent a Magyar Közlönyben a falusi CSOK-ról szóló rendelet, amely a 2024-re vonatkozó szabályokat véglegesíti. A támogatási összegek magasabbak lesznek, mint 2023-ban és a meglévő ingatlanjukat korszerűsítő, bővítő igénylők is több pénzből gazdálkodhatnak. Összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Megjelentek a 2024-es falusi CSOK támogatás módosított feltételei a csütörtök esti Magyar Közlönyben. A 2630 preferált kistelepülésen elérhető... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Több támogatásra számíthatnak 2024-ben a 2630 preferált kistelepülésen élő vagy oda költöző családok, mint 2023-ban. Januártól emelkednek a falusi CSOK-os támogatási összegek, emellé pedig a januárban induló CSOK Plusz hitelt is fel lehet venni, ha gyermeket vállalnak az igénylők. Összefoglaltuk, mennyi támogatásra számíthatnak a családok összesen, ha falura szeretnének költözni. Januártól jelentős változások történnek az... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Nincsenek egyszerű helyzetben azok a fiatalok, akik lakásvásárlás előtt állnak. Már a sok millió forintos önerő előteremtése is hatalmas kihívás számukra, a folyamatosan változó támogatási rendszerben való eligazodás, az előnyök és a buktatók mérlegelése pedig még nagyobb fejtörést okozhat. A Pénzkérdés új részében ezt a kérdést járták körül a szakértők. A fiatal párok többsége saját... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
A CSOK Plusz részletszabályai szerint azok is igénybe vehetik az új támogatási formát, akik korábban már vettek fel CSOK-ot vagy falusi CSOK-ot, illetve a hozzá tartozó támogatott kölcsönt. Utóbbihoz előbb le kell zárni a korábbi támogatási szerződést, de még ezen az áron megérheti felvenni a CSOK Pluszt. Véglegessé váltak a 2024. január 1-től igényelhető CSOK... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Kiírták a 75 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett Napenergia Plusz Programot, amelyből magánszemélyek igényelhetnek maximum ötmillió forintos támogatást új napelemes rendszerek és -tárolók kiépítésére. Érdemes lesz sietni, mert benyújtási sorrendben bírálják el a jelentkezéseket. Összefoglaltuk minden fontos információt a pályázathoz. Kiírták a Napenergia Plusz Program lakossági támogatási pályázatát, amelyre 2024. január 15-től lehet regisztrálni -... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Kiderült, melyik Magyarország legszegényebb és legdrágább utcája az eladott ingatlanok ára alapján. A legdrágább lakóingatlanokat tavaly a budapesti Költő utcában adták el, közel 2,5 milliós négyzetméteráron, míg a legolcsóbbakat Mezőhegyes külterületén, 21-23 ezer forintért, négyzetméterenként. Hét évvel korábban a legmagasabb fajlagos ár kevesebb, mint fele ekkora, 1,2 millió forint volt. A legalacsonyabb négyzetméterár viszont nem... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Magyarország hat borrégiója közül a Felső-Pannon borrégióban volt a legdrágább, csaknem 500 ezer forint a lakások négyzetmétere 2022-2023-ban. A legolcsóbban Tokajban lehetett ingatlanhoz jutni, ezzel több mint háromszoros volt a különbség a borrégiók árai között – derül ki az MBH Indexből. Balatonbogláron két milliárd forintot kérnek egy tóparti ingatlanért az Ingatlannet.hu-n közzétett hirdetmény alapján. ... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Tavaly óta tartósan magas a külföldi lakásvásárlók aránya a magyar piacon, 6 százalék körüli. Tavaly csaknem nyolcezer, az idei első félévben több mint 3200 külföldi állampolgár vásárolt. Pest belső öt kerületében 20 százalékos, Nyugat- és Dél-Dunántúlon több mint 10 százalékos a részesedésük. Tavaly a vietnamiak, a kínaiak és az oroszok költötték átlagosan a legtöbbet (60-70... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Egy új tanulmány a teljes, 4,5 milliós magyarországi lakóingatlan-állomány energetikai állapotáról és energiaigényéről készített becslést. Míg a kiállított energetikai tanúsítványok között a CC, “korszerű” kategória a leggyakoribb, az ilyen vagy még kedvezőbb besorolású ingatlanból kevesebb mint 300 ezer lehet. A 2,8 millió családi házból 2,2 millióra tehető a szigeteletlen, gyenge és rossz energiahatékonyságú ingatlanoknak a... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Az MNB lakásárindexe kilenc év után először fordult negatívba, a lakásárak 2023 második negyedévében éves szinten 0,8 százalékkal mérséklődtek. Ugyanakkor a harmadik negyedévben kismértékben újra emelkedés volt tapasztalható, a lakbérindexnél pedig kétszámjegyű növekedést tapasztalt a jegybank. A tranzakciók száma továbbra is alacsony, a reálbérek csökkenése alacsonyan tartja a fogyasztók bizalmát, így a keresletet is. A... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
A rezsiköltségek emelkedése betett a családi házaknak: egy ilyen ingatlant átlagosan 16,5 millió forintért adtak el 2023 második negyedévében, míg egy évvel korábban még 21,4 millióért. Az átlagos négyzetméterár egy év alatt 17 százalékkal, 173 ezer forintra csökkent. Ha ehhez hozzávesszük az időközben éppen csúcsra járó inflációt is, akkor nagyon jelentős az értékvesztés. Ehhez képest... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
A tavalyi visszaesést 2023-ban is folytatta a magyar lakáspiac, a KSH előzetes adatai szerint idén az első félévben több mint 50 százalékkal kevesebb lakást adtak el, mint egy évvel korábban. A kihelyezett lakáshitelek összege 65 százalékkal esett vissza, a CSOK felvétele pedig több mint a felével. A használt lakások ára stagnál, az újaké viszont tovább... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Novembertől változik az épületek energetikai tanúsítása, és lecserélik a tanúsítványokat kezelő rendszert is. Jövő héttől már csak az új E-tanúsítás felületen lehet energetikai tanúsítványt létrehozni, a régin nem. A rendszer üzemeltetője az első pár hónapban hibákra, bosszúságra és lassúságra készíti fel a tanúsítókat. Péntek estétől elérhetővé vált az új alkalmazás, amivel egyelőre “ismerkedhetnek” a tanúsítók.... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Országosan 0,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2023 második negyedévében az előző negyedévhez képest, éves szinten viszont - kilenc év után először - csökkenést mért az MNB, 0,8 százalékot. Az inflációt is figyelembe véve, reál értelemben ugyanakkor már 18,5 százalékos az árcsökkenés egy év alatt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakásár-indexének friss értékei szerint jelentősen... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
A jelenlegi városi csok év végi megszűnése miatt várt keresletélénkülésből eddig alig éreznek valamit az ingatlanközvetítők. Helyettük egyelőre inkább a befektetési céllal vásárlók adtak némi lendületet a lakáspiacnak. A magas árak és hitelkamatok miatt óvatosabbak lettek a vevők. Aki vesz, inkább saját pénzből teszi, azt egészíti ki kisebb összegű kölcsönnel. Még nem érzékelik az... tovább
Kategória: Egyéb
Szerző: Ingatlannet
Az elmúlt hónapokban nem a csokos ügyfelek, hanem a bel- és külföldi befektetők mozgatták meg Nyíregyháza és környékének ingatlanpiacot. A nagyszabású ipari beruházások vonzzák a vendégmunkásokat, akik az albérletpiacon srófolták feljebb az árakat. Akkora a túlkínálat és annyira kevés viszont a vevő, hogy egyes használt lakások mellett már az újépítésűeknél is hajlandók árat csökkenteni a... tovább
Kategória: Egyéb